SzakmApokalipszis

Sok a kimondatlan dolog a világban is, de itthon ez hatványozottan jelentkezik. Belénknevelték, hogy kíméljük a másikat azzal, hogy hazudunk neki arról pl hogy lusta, dagadt, goromba, erőszakos, kapzsi, korrupt, felelőtlen. Kiválóan elsajátították az emberek a fej homokbadugás és szőnyegalásöprés művészetét. Aztán akkora lett a szőnyeg alatti kupac, hogy folyton felbuktunk benne. De ahelyett, hogy kimondtuk, vagy kitakarítottuk volna, inkább felvérteztük magunkat érvekkel, hogy milyen szép is az a szarkupac ott és továbbra is hozzá hordtuk a kocsinkat szereltetni, évekig dolgoztunk neki, elvettük feleségül, vagy megválasztottuk kormányfőnek. Néha a háta mögött kinyírtuk párszor, de ezt csak pillanatnyi megingásnak tekintettük és talán még a mi lelkiismeretünk volt furdalva emiatt. Honnan ez az önsanyargató, megnyomorító kíméletesség azokkal az emberekkel szemben, akik bármikor keresztbetesznek nekünk ? Aki belekerül a hazugságspirálba és felveszi a masszív seggnyaló szerepet, nehezen szabadul onnan. A góré, a másik oldalon álló, fürdik az elismerésben, de egyszer átszakad a TRUTYI folyó gátja és ő sem marad ki a lavinából.

Na itt tartunk most éppen. Amiről beszélek, az a SzakmApokalipszis, azaz hogyan eltűnőben vannak a szakemberek Magyarországról? Bármi is volt az kivándorlás oka, azt tutira érezhető, hogy kevesebb a megbízható szaki így itt az idő saját kezünkbe venni az irányítást. A Tekerem Szerelem nem csak arra jó, hogy megtanulj néhány dolgot a bicajszerelésről, hanem kontrolálhatod pl a szakember által elvégzett munkát és ha nem megfelelő amit kaptál a pénzedért, akkor vidd vissza és reklomálj.