Egyéb kategória bejegyzései

Szabadságok

Tisztelt Kedves emberek!

  • 2018.06.25-29 ig a boltocskám zárva tart, mivel elmegyünk pihenni a családommal.
  • Július 2.-án Nyitott Szervízzel indítjuk a hetet, keddtől pedig a normál munkarendben várlak titeket.
  • július 7-9-ig az Eurobike kiállításon leszek, ezért a 9-i Nyitott Szervíz elmarad. Keddtől nyomatom tovább a boltban a Közösség szolgálatában.

Üdv

R.K.

Napforduló

Kedves és megértő emberek!

Az elmúlt 3 hétben két facebook bejegyzésnek köszönhetően több mint 2000 plusz kedvelést kapott az oldalam. Ez idő alatt több mint 50 bringa felajánlás érkezett, ebből 40 db már be is futott, a maradék ismerősöknél vagy a tulajdonosoknál várakozik a befogadásra. Médiák hada keresett meg, hogy beszámoljanak a tevékenységemről, ezzel további népszerűséget hozva. Megköszöntem szépen mindenkinek, kitárgyaltuk becsületesen az okokat-okozatokat, de nem éltem a lehetőséggel. Talán első hallásra feltétlen örömmel kellett volna fogadnom ezeket a híreket, de a valóság nem ez. Minden amit eddig leírtam, úgy foglalható össze. Még több munka. Ezt a vállalkozást egyedül csinálom, melynek alapja, a precízen elvégzett javítási munka, mind minőségre, mind gyorsaságra. A médiumok és nagy részben a facebook alkalmazásnak köszönhetően, a hír terjedésével az ismertségem kilépett a természetes medréből. Célom továbbra is az a vállalkozásommal, hogy fasza bringákat adjak az EMBEREKNEK és ez által megszerettessem velük ezt az életformát. Nem talicskázni szeretném a bicajokat, nagy számokat puffogtatni, hanem időt szánni mindenkire aki úgy érzi és azt látom, hogy csinálja, tesz azért hogy a sorsa jobb útra térjen, de kellene neki egy kis hátszél. Bármilyen furcsa, de egyre határozottabban látom, hogy néha az adomány pont hogy nem segít, hanem kiszolgál és arra sarkall, hogy nem kell semmit tenni, úgyis jön majd a segítség.  Egyre inkább érzem az energiát azok felől, akik szeretnének egy bringát. Az érdemli meg a lehetőséget, aki nem úgy tekint rá, hogy neki ez jár, hanem kellő alázattal fogadja, vigyáz rá és ha már nincs rá szüksége, visszahozza.

Ezen gondolatok mentén döntöttem úgy, hogy a családom, a cimboráim, a macskám, a boltocskám és úgy az egész életem javára, a facebookos aktivitásomat amennyire csak érzem, de hanyagolom. Ezentúl minden információt meg fogtok találni a weboldalamon . A ridekalman@gmail. com címen válaszolok minden kérdésetekre, árajánlattal és adományokkal kapcsolatban is ide írhattok.

Boltocskám folyamatosan várja a frissülni vágyó bicókákat, Hétfői nyitott szervizem a dolgozni vágyókat, weboldalamon pedig az adománykassza fül alatt nyomon követhetitek az adománybicajok útját és a vállalás költségvetését.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki eddig eljuttatta a RideKálmánt. Szerdán beérkezett a 200. adomány bringa is amiből varázslócsapatom segítségével egy Lehetőségbringát hozunk össze.

Üdv

R.K.

https://www.youtube.com/watch?v=suss-RPdkJM

Adomány a Breznóba és Adonyba

Május végén Sztupa Joci “A szállító” segítségével egy adonyi gyermekotthon lakói kaptak menő vasparipákat és még fognak is továbbiakat.

Brigitta, gyermekotthonban él, júliusban tölti a 18. születésnapját, valamint most ballag, ezen alkalmakból kapja a 178. adomány bringát.

Ha szeretnél többet segíteni egy Like nál és még a szereléshez is értesz, vagy a szándék megvan benned, várlak hétfőn a nyitott szervizemben. Jelentkezésedet e-mailen keresztül várom. ridekalman@gmail.com

Köszi

üdv

R.K.

Az utolsó Vasabroncsos

Kedves emberek!

Mint már talán olvastátok, egyik mottóm, hogy csak olyan kerékpár javítását vállalom el, amire magam ís szívesen felülnék.

A kerékpárnak is – mint minden járműnek – a legelemibb alkatrésze a fék! Ez vitathatatlan. A kerékpárgyártás legnagyobb tévedése, a dupla peremre ható fék és a króm acél felni kombinációja. Ezeknek a kerékpároknak egységesen jellemzője, hogy ha vizes lesz a felni, a fékhatás az ötödére csökken, ami veszélyes. Mégis legyártották és forgalomba engedték ezeket a bringákat.

Ezen okból úgy döntöttem, hogy a mai naptól az ilyen bringák javítását nem vállalom el, csakis a következő megoldással.

Mivel a hiba a felni, vagy a komplett kerék cseréjével orvosolható, ezért megtarthatod a “régi Csepel” bicódat, de a régi rendszerrel a közlekedés nem biztonságos.

Köszönöm megértésedet, bármilyen kérdésedre válaszolok.

Tisztelettel

RideKálmán

 

2018.04.22. Rendezvényei

Április 22-én két rendezvényen is kint leszünk a R.K. képviseletében.

Az első a reggel 10-től délután 17 óráig tartó Mozgásvilág tesztnap, melynek helyszíne a Kamaraerdei ifj. park. Itt tesztelheted a P.U.B. és Rover bringáimat, de szerszámot is viszek, így ha javítanivaló akad a bicajodon, fordulhatsz hozzám, akár állapotfelmérésre is. Keresd a guruló koporsómat, azaz a közöny temetőjét. 2018.04.22. Rendezvényei bővebben…