Szendrő Tripp 2017.11.25.

2017.11.25.-e

SZENDRŐ TRIPP: A változás szele.

Katalin napkor Amyval és a mindig tettre kész Ford Transittal lezúztunk Szendrőre, hogy meglátogassuk a pártfogolt családjainkat.

A lefelé vezető úton sokat beszélgettünk és éreztük mindketten, hogy eljött az ideje egy gyökeresebb változásnak. Olyan váltásnak, miáltal hatékonyabban segíthetjük a családok életét.

Ő is és én is évek óta segítjük a rászorulókat. Ruhát, bútorokat, mosógépet KÁLYHÁT és minden egyéb napi használatú holmit visz neki, én pedig az adománybicajokkal próbáltam segíteni az ott élők életét.

Amy mindig is nagyon lelkiismeretesen végezte a munkáját. Nem csak összeállította a csomagokat a családok számára, akiket az évek alatt már alaposan megismert, de a napi ügyeikkel is tisztában volt. Amikor megérkezett, az autó köré gyűlt emberek a csomag átvétele közben, az aktuális problémájukat is elmondták, amikre rendszerint jó tanácsot is kaptak.

Arról dumáltunk, hogy a segítség lényege, valójában a lelkük ápolása. Ez az a dolog, amit ők maguk sem tesznek meg egymással. Sok esetben nem hallgatják meg a problémáikat, így a megoldás kulcsát sem fogják megtalálni. Kicsi kitérő után vissza a konkrét helyszínre.

A falunak alapvetően két nagyon szegény részére szoktunk menni. A Bódva mentén lekanyarodtunk és alaposan megleptük a családokat érkezésünkkel. Néhány ruhanemű, játék és az előző alkalommal felújításra elszállított bicaj átadása után Amy, Gergő és én a kocsiba pattantunk és elmentünk az iskolához, ahol is a polgármester úrra közösen megtekintettük azt az épületet, amiben hamarosan Gergő(21) vezetésével, egy játszóház és tanoda lesz kialakítva. Ez a közösségi tér egy nagyon jó palatform arra, hogy a srácok közösen, egymást motiválva keressenek célokat. A próba tanodai napot Amy vezetésével már meg is tartották és megállapították, hogy baromira kell ez a srácoknak.

A múltkori  látogatásunk óta, az én fejemben is motoszkál az előrelépés gondolata. Nem tudok leragadni a bicikli adományozásnál. Ennél sokkal többet szeretnék, így az fogalmazódott meg bennem, hogy a szakmai tudásomat fogom átadni mindazon fiataloknak, akik el tudják képzelni a jövőjüket a bringaszerelő szakmában. A tanoda mellett egy műhelyet fogunk felszerelni és kb két havonta egy hétvégét a faluban fogok eltölteni és egy intenzív tréning keretében tartok oktatást.

Első lépésként pumpát, és kenőanyagokat adományoztam a srácoknak és elmondtam, hogy mik az alapvető karbantartási feladatok. Ezután egy tananyagot fogok kidolgozni és igen, számonkérés is lesz a bringaszerelő suliban.

Visszautunk folyamán, még útba ejtettük Izsófalvát. Itt egy nagyon kedves úrnak, – aki sétálni nehezen tud – adományoztunk egy háromkerekű járgányt. Szimpatikus módon vendégül láttak minket és vásároltam tőle az egyedi gyertyáiból is, melyeket ti is megvásárolhattok az üzletemben.

Összefoglalva az eddigi tapasztalataink alapján a segítés egy következő szintjére fogunk lépni. Az eddigi lépések a bizalom kiépítésére voltak nagyon hasznosak. Mostantól viszont abban az esetben nyújtunk segítséget, ha a rászoruló embereknél fejlődést, előrelépést látunk. Pl ha adományozok egy bicajt, csak abban az esetben javítom meg következő alkalommal, ha a bringa tiszta ápolt és látom hogy volt GAZDÁJA.  Ezzel megtisztelem azokat is akik a bicajokat felajánlották és elhiheted, nekem sem jó érzés amikor a bicajt, amin sokat dolgoztam, a sárba dobva látom szétrohadni.

Amennyiben segíteni szeretnél, megtalálod elérhetőségemet a facebookon: Ridekálmán

Amennyiben ismersz olyat, akinek a napi suliba vagy munkába járáshoz nagy segítség lenne egy bringa, csak keress bizalommal.

Köszi mindenkinek aki segít!

24008432_10213867199569747_1788198990_n 24008511_10213867198769727_1283370665_n 24008687_10213867197689700_1775106556_n 24019734_10213867198529721_1733723893_n 24019814_10213867197049684_2139009883_n 24019958_10213867200409768_247948330_n 24020027_10213867194449619_2059538637_n 24085160_10213867166928931_1279022217_o 24099655_1040998896041439_1184049126_n portás

 

 

 

 

Adományozás Andor bohóccal

A történet Gyulán kezdődött valamikor 95′ ben. Akkoriban együtt bandáztunk Andorral. Azóta eltelt néhány év és szeptember 18-án felkeresett, amikor is felajánlotta, hogy amiben tud segít. Hajrá mondtam neki és mivel egyre csak halmozódnak a boltban a gyerekbicajok, így szóltam neki KEDDEN 15.41-kor , hogy segítsen jó helyet keresni a felújított cangáknak.

Kedves emberek! Ma Péntek 13.20-van és örömmel jelentem be, hogy a 11 kisbicó Andor Bohóc, Csiga és kedves sofőr srácok segítségével meg is érkezett Orosházára az S.O.S. gyermekfaluba. Kurvajó!

Kösz mindenkinek aki segített. Oltári nagyok vagytok! Én ezért csinálom.

Ja majd elfelejtettem…

HAJRÁ GYULA!

Vatican – HuB 3/5/8 sebességes

Ha a Church-nél is nagyobb komfortra vágysz, akkor neked ajánlom ezt a modellt.

A neve Vatican.

“Life is too short to ride a shit bike”

(póló kapható a boltban 🙂

Az R.K. – bikes Prémium kategóriás  modelljének specifikációja.

  •  Váz-villa.: Koliken Deserve. Könnyű és merev alumínium váz A Church alapja. Az alumínium merevsége, dinamikus elindulást és stabil úttartást eredményez. Az alumínium előnye az acéllal szemben, hogy nem csavarodik, így amikor izomból beletaposol a pedálba, akkor az erőd hatékonyabban tudod átadni a hajtásrendszernek
  • Lánc: Sram PC1. Csapok nyomóereje: 800 N – Szakítószilárdság: 9000 N – Súly: 350 g
  • Pedélok: Spyral Solid, Cr-Mo acél tengelyes, üvegszálas, erős műanyag testtel.
  • Pedálszíjak: Bagaboo, a hatékonyabb gyorsulás és megállás(fixed gear) érdekében.
  • Hajtómű: Sturmey Archer FCT 66 46t – 170mm karhosszal
  • Monoblock:  68-107mm
  • Külső gumi: Continental Grand Prix 4000 s II.
  • Felniszalag: Vittoria – nagynyomású.
  • Belsőgumi. Continental Race 622 18/25
  • Felnik: Nisi alacsonperemes szegecselt 36h.
  • Első agy: Sturmey 36 HBT
  • Hátsó agy:  3/5/8 sebességes Sturmey Archer agyváltóval.
  • Küllők: Alpina 280mm – rozsdamentes.
  • Nyereg: WTB – Volt
  • Kormány: Zoom Professional 31.8mm-s befogórésszel.
  • Kormánybefogó (stucni): Zoom Professional 31.8mm befogórésszel, 60-80mm előfutással.
  • Markolat: Ergon – GP1
  • Fékrendszer: Trinity Rc 452
  • Fékkarok: Trinity BL-428
  • Fékkábelszett: Jagwire rozsdamentes
  • ST hézagoló: 2db  10mm-s

A 3 sebességes  modell ára:236200 .- Ft.

A Vatican 5-s agyváltóval 243200.-      Brooks B17 nyereggel 262200.-
A vatican 8-s agyváltóval 259200.-     Brooks B17 nyereggel 278200.-

Minden eladott modell árából 10.000.- azaz tízezer forintot az adománybringák alkatrészeinek a pótlására fordítok. 2016 ban 43 adománybringát újítottam fel, átlagosan darabonként 4000.- Ft-s áron. Ezeken a kerékpárokon a szerelési munkákat ingyenesen, karitatív alapon végzem.

R.K.

 

 

 

 

 

Church – Church HUB 3/5/8 sebességes

Church

Kompromisszumok nélkül. HISZEN.

“Life is too short to ride a shit bike”

(póló kapható a boltban 🙂

Az R.K. – bikes felső kategóriás  modelljének specifikációja.

  •  Váz-villa.: Koliken Deserve. Könnyű és merev alumínium váz A Church alapja. Az alumínium merevsége, dinamikus elindulást és stabil úttartást eredményez. Az alumínium előnye az acéllal szemben, hogy nem csavarodik, így amikor izomból beletaposol a pedálba, akkor az erőd hatékonyabban tudod átadni a hajtásrendszernek
  • Lánc: Sram PC1. Csapok nyomóereje: 800 N – Szakítószilárdság: 9000 N – Súly: 350 g
  • Pedélok: Spyral Solid, Cr-Mo acél tengelyes, üvegszálas, erős műanyag testtel.
  • Pedálszíjak: Bagaboo, a hatékonyabb gyorsulás és megállás(fixed gear) érdekében.
  • Hajtómű: Sturmey Archer FCT 66 46t – 170mm karhosszal
  • Szabadonfutó.: Sturmey Archer  – 16t- krómozott kivitelben.
  • Monoblock:  68-107mm
  • Külső gumi: Continental Super Sport Plus. Extra defektvédelemmel van ellátva, szövetsűrűsége 84TPI, azaz egy 25.4×25.4mm-s területre 84  szövetszál esik. Opcionálisan választhatod a Schwalbe Durano külsőt is.
  • Felniszalag: Vittoria – nagynyomású.
  • Belsőgumi. Continental Race 622 18/25
  • Felnik: Nisi alacsonperemes szegecselt 36h.
  • Első agy: Sturmey 36 HBT
  • Hátsó agy: Sturmey 36 HBT/ opcionálisan 3/5/8 sebességes Sturmey Archer agyváltóval.
  • Küllők: Alpina 280mm – rozsdamentes.
  • Nyereg: Selle Monte Grappa Eletta Gel
  • Kormány: Zoom Professional 31.8mm-s befogórésszel.
  • Kormánybefogó (stucni): Zoom Professional 31.8mm befogórésszel, 60-80mm előfutással.
  • Markolat: Odi Longneck
  • Fékrendszer: Trinity Rc 452
  • Fékkarok: Trinity BL-428
  • Fékkábelszett: Jagwire rozsdamentes
  • ST hézagoló: 2db  10mm-s

Az alapmodell ára: 180.000.- Ft.

Kérd agyváltóval, mert az kényelmes, kíméli az ízületeidet és kevesebb gondozást igényel!

Ebben az esetben a Church ára így módosul:

Sturmey Archer 3 sebességes esetén 200.000.-

Sturmey Archer 5 sebességes esetén 207000.-

Sturmey Archer 8 sebességes esetén 227000.-

Minden eladott modell árából 10.000.- azaz tízezer forintot az adománybringák alkatrészeinek a pótlására fordítok. 2016 ban 43 adománybringát újítottam fel, átlagosan darabonként 4000.- Ft-s áron. Ezeken a kerékpárokon a szerelési munkákat ingyenesen, karitatív alapon végzem.

RK

 

 

P.U.B. – P.U.B. HUB 3/5/8 sebességes agyváltóval.

“Pub” specifikáció:

Az R.K. bike alapmodellje, Personal Urban Bike, azaz a te személyre szabott bicajod.

Optimális kerékpárokat építünk, kompromisszumok nélkül. HISZEN.

“Life is too short to ride a shit bike”

  • Váz: Koliken Deserve. Könnyű és merev alumínium váz A P.U.B. alapja. Az alumínium merevsége, dinamikus elindulást és stabil úttartást eredményez. Az alumínium előnye az acéllal szemben, hogy nem csavarodik, így amikor izomból beletaposol a pedálba, akkor az erőd hatékonyabban tudod átadni a hajtásrendszernek.
  • Villa: 1″-os acél villa.
  • Lánc: Sram PC1 . Csapok nyomóereje: 800 N – Szakítószilárdság: 9000 N – Súly: 350 g
  • Pedálok: Spyral Solid, Cr-Mo acél tengelyes , üvegszálas, erős műanyag testtel.
  • Pedálszíjak: Bagaboo, a hatékonyabb gyorsulás és megállás(fixed gear) érdekében.
  • Agyak:  kónuszos, 10mm-s tengellyel.
  • Hajtómű: Prowheel Urban 46t  – 165mm karhosszal.
  • Szabadonfutó: Sturmey Archer  – 16t- krómozott kivitelben.
  • Monoblock: 68/107 Spyral
  • Külsőgumi: Continental Super Sport Plus. Extra defektvédelemmel van ellátva, szövetsűrűsége 84TPI, azaz egy 25.4×25.4mm-s területre 84 szövetszál esik. A bringás futárok kedvenc külsője.
  • Felniszalag: Vittoria .
  • Belsőgumi: Continental race.
  • Felnik: Altrix Spider 36h.
  • Küllők: Alpina 280mm-s – rozsdamentes.
  • Nyereg: Selle Monte grappa – Liberty( XL) .
  • Kormány: Zoom bajusz , 30mm emelkedésű.
  • Kormánybefogó(Stucni): Zoom 60, vagy 80mm előfutású 4 csavaros .
  • Markolat Odi – Vans vagy Hand EEZ.
  • Fékrendszer: Trinity két forgáspontos, cserélhető betéttel. .
  • Fékkarok: Trinity
  • Fékkábelszett: Jagwire rozsdamentes .

P.U.B. alapmodell, azaz az egysebis bringa ára: 135.000.-

Kérd agyváltóval, mert az kényelmes, kíméli az ízületeidet és kevesebb gondozást igényel, mint a külső váltórendszerek!

Ebben az esetben a PuB ára így módosul:

  • Sturmey Archer 3 sebességes esetén 155.000.-
  • Sturmey Archer 5 sebességes esetén 162000.-
  • Sturmey Archer 8 sebességes esetén 182000.-

Minden eladott modell árából 10.000.- azaz tízezer forintot az adománybringák alkatrészeinek a pótlására fordítok. 2016-ban 43 adománybringát újítottam fel, átlagosan darabonként 4000.- Ft-s áron. Ezeken a kerékpárokon a szerelési munkákat ingyenesen, karitatív alapon végzem.

R.K.

Kid Edition

A Kid egy masszív mégis könnyed 20″-os gyerekbicaj, ahol a fő szempont a kompromisszummentes minőség volt és az az egyedülálló kezdeményezés, miszerint a bringát beszámítom a következő, Nagy Strike Bike vásárlásánál akár 50% os áron, ha évente behozod hozzánk egy wellness-re..
A bringát azoknak a szülőknek ajánljuk, akik nem csak maguknak, hanem a gyerkőcüknek is megveszik a legjobb minőséget.
Néhány adat:
– Váz/ Mali Tri Cr-Mo.
– Külsőgumi Maxxis 20*1.65 Roamer
– Meghajtás Sturmey/Haro
– Lánc /Sram Pc1
-Nyereg/ Mongoose Pivotal system
– Fék/ Tektro
– Markolat/ ODI

A bringa megvásárlásával 5000.- Ft tal támogatod a Charity projektet.

120cm-s magasságtól ajánlom.

Ára: 72900.-

Fotó: Honfi Anna

Adományozás – Charity bike

Adományozás – Charity:

Küldetésem, hogy bringát juttassak mindazoknak akiknek ez az egyszerű de nagyszerű 20-30 ezer forint értékű használati tárgy beszerzése elképzelhetetlennek tűnik .

Adományból, adomány lesz!

Az adomány kerékpárok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. Adományba fogadjuk őket és adományként juttatjuk el a legmegfelelőbb helyre.

A kerékpárok felújítása részben adományba kapott alkatrészekből valósul meg, de sok esetben új alkatrészeket szerelünk be. Ennek finanszírozása képen hoztam létre RideKálmán néven az Adományszervizemet. Az adományszervizzel rendezvényekre látogatunk ki, és az ott befolyt összeget az Adomány bicajok felújítására fordítom.

Felajánlásod van, vagy rászoruló vagy és szeretnél egy bicajt, csak írj a ridekalman@gmail.com címre. Kérnénk szépen a bringa igénylés esetén egy bemutatkozást is, a jogos igény felmérése érdekében. A példa kedvéért eddig kerékpárt juttattunk Borsod megyei 7 gyermeket egyedül nevelő apukának, olyan anyukának, aki leukémiás kislányát egyedül neveli, dolgozó hajléktalanoknak, hajléktalanszállóknak. Az igényeket nem fogjuk titkosszolgálati módszerekkel ellenőrizni, csak a bizalomra épül.

Készleten lévő, vagy már adományozásra került bringáinkat itt találod.

Rácz Kálmán

Ridekálmán üzlet tulajdonos

A bringák adomány alkatrészekből épülnek ujjá. Amit nem tudok használt alkatrészekkel pótolni, a helyett újat szerelek be, erre való az adománykeret. Amennyiben alkatrészt hozol be, előtte küldj egy listát, ha lehet fotókat is.

Az alapszabály itt is az, hogy csak olyan alkatrészt adományozz, amit a saját bringádba még beszerelnél.

Ha adományt szeretnél és megfelelsz az alábbi feltételeknek, kérlek írj erre a címre. ( rkmagic@googlegroups.com)

Az adományozás feltételei

Tisztelt Kérelmező!
A RideKálmán bringaboltocskán belül a Bringa Adományozó Vállalkozás ( továbbiakban B.A.V.)
tevékenysége, hogy kerékpárt juttasson azok részére, akik önerejükből próbálnak, de nem képesek
vásárolni. Olyanoknak segítünk, akiknek a mindennapi életét teszi boldogabbá egy bicaj. Az
adományozásra való jogosultságot igazolnod kell.
1. e-mailben megírt indoklás a jogosultságról, pl családi és egészségügyi állapot
2. beteg személy esetén orvosi igazolás, hogy a kerékpározás megengedett és jótékony hatással
van az egészségedre
3. másik személy, esetleg a munkáltató ajánlása, a jogosultság igazolására.
4. dohányzást, vagy az italozást mellőznöd, vagy mérsékelned kell.
5. biztonságos U, collstock, vagy láncos lakat megléte
6. (kérdéses esetben) fizetési igazolás és közüzemi számlák másolata.
Az elbírálás után két kategóriába kerülhetsz. Az egyik a teljes jogosultság (Zöld út), a másik a részleges
(Sárga út). Az első esetben teljesen ingyen fogod megkapni a kerékpárodat, a második esetben térítés
ellenében, mely összeget 100% ban a B.A.V. fenntartására fogunk fordítani.
Az adománybringa átvételével egy megállapodás jön létre a RideKálmán B.A.V. és az adományozott
között, melynek értelmében a bringa tartós használatra átadásra kerül az új felhasználójához, az el nem
adhatja és köteles évi legalább egy alkalommal Nagy szervizre (Bringawellnessre) elvinni bármely
szervizbe, vagy a RideKálmán bringaboltocskába, ahol 20% kedvezménnyel javíttathatja meg a
kerékpárját.
A RideKálmán B.A.V. informálni fogja az adományozottat a bringa helyes karbantartásáról a „Szeretem a
bringámat” zászlaja alatt, mely a következő 6 pontból áll.
I. Kedvenc……………………………………….. nevű bicajomat tisztán tartom, letörlöm, lemosom.
II. Láncát, fogaskerekeit 150-200 km ként letörlöm, mejd halványan beolajozom Rohloff olajjal.
III. Váltóinak és fékeinek forgáspontját WD-40 el befújom.
IV. Guminyomását hetente ellenőrzöm és ha kell, az oldalfalán található nyomásra beállítom.
V. Évi 1x elviszem Bringawellnessre és félévente egy ellenőrzésre.
VI. Csak U-lakatot, láncos vagy collstock lakatot vásárolok.
Ezek után nyugodtan rárakhatom a csengőt amin az áll.
SZERETEM A BICAJOMAT!
E.X.T.R.A.: Ha eljössz a hétfői Nyitott Szervízre, az adománybicajok javításán keresztül te is
megtapasztalhatod, hogyan bánj a saját bicajoddal. Ha adományt szeretnél, akkor is beszállhatsz a
javításba.
RideKálmán ajánlásával.

Biciklibolt, szerviz, adományozás!