L. Ritók Nóráról és az igazgyöngyről, jókat hallottam, így bíztam benne hogy jó helyen lesznek náluk az adománykecajok. Felpakoltunk tehát 2018 október 13-án a “Bodzába” és csecsemőstől elindultunk Toldra.
intermezzó: Annyira siettünk, hogy el is felejtettem aznap van a faterom névnapja, így ő hívott fel útközben köszönteni. Bár a térkép azt írta, hogy az út szinte egyenes, de sikerült belebonyolódnuk az autópálya felújítás kuszaságába és valamilyen szakaszra ráhajtottunk, így mivel matricánk nem volt, megkaptuk a sárga csekket villámgyorsasággal. Remélem jótékony célra költik a bevételt, ami az útfelújítás extra szar kitáblázásából eredt.
Szóval bevergődtünk Toldra, átadtuk a bicajokat és képzeljétek azt a jó hírt kaptuk, hogy a falu lakosai nem ajándékba, hanem tartós bérletbe kapják a cangákat, így bizonyos időközönként be kell csekkolniuk a Nóráékhoz, az állapot ellenőrzés céljából. Ez az igazi felelősségtudatra tanítás. Hiszen ha belegondolunk, semmi nem jár csak úgy senkinek, mi is megdolgozunk a vagyontárgyainkért, így hogy is kaphat valaki( értem itt egy teljesen egészséges, munkaképes személy) csak úgy ajiba egy bicajt, pl a két szép szeméért? Meg tudja -e valójában azt becsülni? Lesz -e pénze utána fenntartani a járművét? Jó dolog-e az adományozás? Ezek a gondolatok motoszkálnak bennem, így 2019.05.30-án a 442. adománybicaj környékén.
Sokat tapasztaltam ezalatt a 3 év alatt, önkéntesek jöttek mentek, ígérgettek, nem úgy tettek, vagy nem ígértek és kitartottak mellettem. A végén mindig a tetteik alapján bizonyosodik meg a valódi emberség. Fura dolog néha, hogy a rendelkezésünkre áll a beszéd és a kommunikáció képessége, amit sokszor arra használunk, hogy megmagyarázzuk, miért is nem tudjuk végrehajtani a tetteinket, vagy vezetőnek titulálva magunk köré gyűjtjük a lelkes tömeget, aki elvégzi helyettünk a melót. Az önmagát hatalomnak gondolt politika is csak egy illúzió, valójában ők csak ülnek azon a bringán, aminek az emberek az alkotóelemei.