Kedves emberek! Mint már talán olvastátok, egyik alaptörvényem, hogy csak olyan kerékpár javítását vállalom el, amire magam is szívesen felülnék. A kerékpárnak is – mint minden járműnek – a legelemibb alkatrésze a fék! Ez vitathatatlan. A kerékpárgyártás legnagyobb tévedése a dupla peremre ható fék és a króm acél felni kombinációja. Ezeknek a kerékpároknak egységesen jellemzője,…
Bár még csak az 5. alkalommal fogadok bárkit, aki szerelni, mi több adományszerelni vágyik, az alkalmak egyre népszerűbbek. Egy héttel ezelőtt 3 hölgy segítségem akadt, ma azaz 2018. május 14-én pedig állandó segítőm Ricsi és országos cimborája Patrik segített a felújítási munkákban, aki a végén egy saját bicajjal indult haza.
Nem a bringáról szól amit csinálok, hanem az emberségről. Abban a világban, ahol közösséginek csúfolt oldalakon emberek ismeretlenül ócsárolják egymást csupán az eltérő véleményük okán, amikor saját egójukba beleragadt emberek azt képzelik, hogy egy tetszik gomb benyomásával jobbá teszik a világot, de legfőképpen önmagukat, akkor kurva nagy a gáz. De most is, mint mindig van…
Némi egyeztetés után a fotók is kikerülhetnek. A képek megerősítenek, hogy érdemes csinálni. Az otthon vezetőjétől ezeket a sorokat kaptam. Kedves Kálmán! Kedves József! Nagy öröm érte azokat a gyermekeinket, akik az Ön munkájának és jó szándékának köszönhetően, a jólelkű adományozók kerékpárjait az elmúlt napokban birtokukba vehették! Gyermekeink és kollégáink nevében ezúton is szeretnénk megköszönni…
Kedves emberek! A hétfői ReKreációs napon, amit speciálisan az adománycangák karbantartására és építésére tartok fenn, 3 bicajt újítottam fel, ők voltak a 121-es, 122-es és 123-as. A 3 bicajra összesen 21 000 forintot költöttem, a munkát térítésmentesen végeztem.
Rácz Kálmán vagyok, bringákat építek. A 90s években nőttem fel, amikor még a minőség volt a fontos, kevésbé a polírozott szép szavak. Ezek alapján végzem a hivatásomat. Első modellem a kocsmábajárós (PUB) volt. Én az egysebességes nyomvonalú ( nem csak a FIKszI) hajtásrendszereket preferálom. Ezután jelezték a vásárlók, hogy lenne igény egy túragépre, amikor is…
Tudod: Life is too short to ride a shit …………. bike. azaz az élet minden szarhoz rövid, például, hogy minősíthetetlen biciklivel járj Ahhoz hogy egyre több bringás legyen, nem csak a közlekedési morált és a tolerancia szintet kell növelni, de a bringád minőségére is figyelj oda, Egy jó bringa befektetés egy boldogabb jövőbe. Itt egy…
Hány évre tervezel bringát venni? Mennyibe kerül egy bicikli? Mennyibe kerül egy gyors és tartós bicikli? Mennyibe kerül egy gyors, tartós és könnyű bicikli? Mennyibe kerül a PUB? Az egysebességes kategória magyarországon kapható legjobb felszereltségű és ár-érték arányú modellje. 2016 óta építem a PUB bicajokat. Célom az a mai napig is, hogy megtaláljam azokat az…