Kedves Ember!

Kellett egy nap, amikor a profitszerzés és a vadászidény lecsendesedik és az ember lesz a központban. A Hétfői napjaimat a megújulásnak, új teremtésnek szentelem. Nagyon jó érzés visszaadni és tudni, hogy az újrahasznosítással tehermentesítem a magam módján a Földet az ember által okozott szemétterheléstől.

A boltocskám nyitása, azaz 2016.04.01. óta befogadom, megjavítom és továbbadományozom az általatok felajánlott bicajokat és alkatrészeket. Minden bringa sorszámot kap és a sorsát nyomon követheted az adománykassza oldalamon, mint ahogy az adományozás teljes költségvetését is.

Azt már tudjuk egy ideje, hogy 1969 és 1972 közötti négy év alatt, az Apollo-program keretében, hat sikeres leszállást hajtottak végre a NASA űrhajósai a Holdon. A begyűjtött kőzetminták össztömege 384 kilogramm. Ezek az első tudatosan gyűjtött naprendszerbeli anyagkészletek. Ugyanebben az időszakban három Luna-program három űrszonda robotja is hozott talajmintát a Holdról az orosz űrkutatás keretében.

Viszont most azt is elárulom HOGY önmagában

De azért az is jól jön.

Respektálom a törekvéseket, ha meg szeretnél tanulni bicajt szerelni és szívesen becsatlakoznál a hétfői munkálatokba, viszont az itteni bicajok javítása nagy jártasságok igényel, mivel a járgányokat olykor a legapróbb egységekből kell összeépíteni, így sok gyakorlattal rendelkező szerelőket várok, még akkor is ha beugrassz és pl elviszel egy 1-2 roncs kereket, hogy majd kipofozd őket.