Április közepén felkért a Rózsák-terén található Brunszvik Teréz óvoda, hogy 9 db kisbringát tegyek rendbe. Én ennek a kérésnek örömmel tettem eleget. Ha a továbbiakban kapok ilyen megkeresést, próbálom teljesíteni.
Két cserejárgányom jOEY ÉS jOHNNEY Ramone megkapta az éves Bringawhellnesét ahol konstatáltam, hogy az agyak 6 év folyamatos használat és rendszeres karbantartás után is tök jó kondiban vannak. Hozzátok BringaWhellnessre a verdátokat.
Nálam járt a Duna-tv Családbarát stábja. Nagyon profik és kedvesek voltak. Mivel pár fontos dolog nem fért bele a rövid riportba, ezért itt lvashatjátok a kiegészítésemet.
Tehát
A bejövő adománybicajokat Tisztán veszem át. Az állapota nem érdekes, de portalanítsd kérlek.
Elsődlegesen iskoláknak, óvodáknak, nagycsaládos központoknak, gyermekotthonoknak, bohócdoktoroknak, olyan alternatív szervezetnek aki rászorulókon segít megpróbálok segíteni.
Magánszemélyeknek csak úgy adományozok, ha egy hivatalos szervezeten keresztül keresnek meg igazolva ezzel a rászorultságukat.
Elektromos rásegítés javításával nem foglakozok és nem is építek be.
Miből tartom fenn magamat és hogy engedhetem meg hogy 1 napot a hétből jótékonykodjak? MI A TITKOM?
Rugalmas vagyok
A Lehetőségekre koncentrálok
Érzem az irányokat, de ha szarnak bizonyul akkor reagálok és elkanyarodok AZTA ( hoppá, ajajj) KURVA (kanyar)
Folyamatosan fejlődök
Vannak napok amikor semmi kedvem melózni akkor vagy pihenek, vagy letekerem a hangerőt.
Távoltartom magam a közösségromboló médiától.
Addig nyújtózkodom ameddig a kargóm ér,